Hamis a "várromboló" Habsburgok mítosza

Részletek a Történelem mindenkinek (töriblog.hu) "A "várromboló Habsburgok" c. írásából

A mítosz

Nemzeti mítoszaink sorában előkelő helyet foglal el váraink Habsburgok által történt módszeres fölrobbantásának a sorozata. Mindenki, aki valaha is járt iskolába azt tanulta, hogy a lakóhelye határában álló vár nem más, mind a Habsburgok tudatos rombolásának szomorú mementója, hiszen a Habsburgok voltak azok, akik félve a "rebellis" magyaroktól, lerombolták várainkat, hogy így vegyék elejét a további lázadásoknak. Ez a mítosz ma már kiirthatatlan a köztudatból, holott váraink jelentős része nem a levegőbe repült, hanem a helyi lakosok széthordták építőanyagnak. (...)

Mítosz születik

A magyar közgondolkodásba a Habsburgok "várholokausztja" lassan, és inkább áttételesen szivárgott át. A XIX. század végi nemzeti romantikának igen sajátos történelmi környezetet biztosított a dualizmus kora. Egyfelől Magyarországnak megkoronázott királya volt Ferenc József, aki egyszemélyben volt "ferencjóska", és a szabadságharc leverője, az aradi tizenhármak kivégeztetője. Másfelől pedig Magyarországon egyáltalán nem a Habsburg-korszak kultusza kezdett el kialakulni, hanem mindazon történelmi személyek emelkedtek hőssé, akik éppen az uralkodóház ellen küzdöttek. A történeti közgondolkodásra jelentős hatást gyakorolt pl. Thaly Kálmán történész, aki a korabeli kurucromantika legfőbb előmozdítója volt. A korszakban oylan személyek kultusza terjedt el, mint pl. Zrínyi Ilonáé, Thököly Imréé, Rákóczi Ferencé, és természetesen Kossuth Lajosé. (...) 

A trianoni béke után (...) a történeti panteonba [az említettek] mellé felzárkóztak az erdélyi fejedelmek, Bocskai István, és Bethlen Gábor. A várak felrobbantásának mítosza ekkor épült be tartósabban a köztudatba: a Habsburgok ellen lázadó magyarok váraira az uralkodóháznak nem volt szüksége. Ráadásul a mítoszt tetézte az is, hogy az épen maradt várak többsége a határon túlra került, míg Magyarországon többnyire azok a várak maradtak, amelyek a történelmi Magyarország várállományát tekintve a romosabb várak közé tartoztak. Kivételek persze mindig akadnak, és akadtak. A várrombolások mítoszát, és az 1702-es várrombolási rendeletet Takáts Sándor dobta be a tudományos életbe, és a köztudatba is a huszadik század elején.

A világháború után a szocialista gondolkodás a magyarok forradalmi gondolkodását állította a középpontba, Koppánytól egészen Rákosi Mátyásig egy ívre felfűzve a magyar történelem minden eseményét. Ebbe a képbe kiválóan beleilleszhető volt, és a középiskolai tananyag elengedhetetlen részévé vált az a pár modat, amely a Habsburgoknak rója föl a magyarországi várak teljes pusztulását, azáltal, hogy császári parancsra valamennyit föl kellett robbantani. (...)

Valóság

Már a hírhedtté vált I. Lipót-féle várrombolási rendeleteket is megelőzték Magyarországon a tudatos várrombolások. Az 1664-es vasvári békében pl. Zrínyiújvár, és Székelyhíd lerombolását rendelték el. Fontosabb, és hosszabb lista volt azonban az, amely a karlócai békében született meg. A béke alapján rombolták le Becse, Becskerek, Csanád, Karánsebes, Lippa, Lugos, és Törökkanizsa várait, ezek valamennyien Temesvár körül császári kézen maradt erősségek voltak.

Az 1702-es császári rendelettel Oross András foglalkozott behatóan (...), [és]  mérleget vont a rendelet végrehajtásából: ezek szerint abból a 17 várból, amelynek rombolását biztosan elrendelték, mindössze négyet romboltak le teljesen, kettőnek csak a külső várát semmisítették meg,  hat vár esetében nem meghatározható a rendelet végrehajtásának mértéke, öt vár pedig teljesen megmenekült a pusztulástól. Mint látható, a pusztulás mértéke igen távol áll a köztudatban élő képtől.

A Rákóczi-szabadságharc során a fent példaként említett várak további sorsát jelentősen befolyásolták a harcok. Rákóczi 1704-ben foglalta el Szendrő várát, amelyet a felső-magyarországi főkapitány megkímélt, ám Rákóczi gyengének, és védelemre alkalmatlannak ítélte, így a várat 1707-ben leromboltatta. Sárospatak várát, amely tüzérségi védelem nélkül maradt, a kurucok gyújtották föl 1703-ban. Simontornya a dunántúli hadjáratban játszott fontos szerepet később. Léva várát 1709-ben a kurucok felgyújtották, sáncait pedig lerombolták, Pápa pusztulása pedig 1707-ben következik be.

(...) a várak pusztulását hiba lenne csak az 1702-es rendelethez, és csak a Habsburgokhoz kötni. Tény, hogy a rendeletben kiszabott rombolások egy része megtörtént, azonban az a fajta "rebellis magyarok elleni Habsburg rémtett" egyszerűen forrásokkal nem igazolható, és nem adatolható. A honi várkutatás egyik jelentős alakja, Feld István számos előadásában utalt arra, hogy a várrombolás abban a formájában, ahogyan a közvélemény ismeri, nem történt meg, egy helyen egyesenen mítikus közhelynek hívja. Reméljük, hogy a hazai várkutatás azon törekvése, hogy a források, és adatok alapján tarthatatlan mítoszt a közgondolkodásban átformálja, sikerrel jár, és azt is reméljük, hogy ehhez a sikerhez jelen írásunk is hozzájárul egy kicsit.

Tovább a teljes bejegyzésre ►

Töriblog alapján PHS