2015. február 25., szerda

Norvégia - Az Iszlám Állam támogatása miatt vádat emeltek három férfi ellen

Első alkalommal emeltek vádat Norvégiában a skandináv ország Szíriából hazatérő állampolgárai ellen azzal a váddal, hogy csatlakoztak az Iszlám Államhoz (IÁ) és támogatták a terrorszervezetet.

Dzsibril Basir és Valon Avdyli ellen terrorszervezetben való részvétel, Visar Avdyli ellen pedig  terrorszervezetnek nyújtott támogatás címén emeltek vádat. A három férfi ártatlannak vallotta magát, de elismerték, hogy azért távoztak Norvégiából, hogy csatlakozzanak az IÁ-hoz. Amennyiben bűnösnek találják őket az ellenük felhozott vádpontokban, akár hat év börtönbüntetésre is ítélhetik őket.

A szomszédos Dániában, ahol tíz nappal ezelőtt egy palesztin származású férfi Koppenhágában két embert megölt, integrációs programok keretében próbálnak segíteni a visszatérő szélsőségeseken, hogy be tudjanak illeszkedni a társadalomba. Habár az IÁ szolgálatában harcolni bűncselekménynek minősül Dániában, a jelenlegi jog keretek között nehéz bebizonyítani, hogy valaki külföldön megszegte volna a törvényt.

Svédországban egyelőre még nem emeltek vádat a közel-keleti térségből hazatérő állampolgárok ellen, ám az eljárás megkönnyítése érdekében a parlament fontolóra vette az esetleges törvénymódosítások lehetőségét. A norvég, svéd, dán és finn hatóságok együttesen három-négyszáz főre becsülik azok számát, akik a skandináv országokból Irakba és Szíriába távoztak, hogy terrorista kiképzésben részesüljenek.

Híradó

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése