2015. január 9., péntek

Évforduló - Január 9.

VI. Adorján pápa megválasztása
(1522)


Adriano Florenszt feddhetetlen élete és V. Károly császárral való jó kapcsolata miatt választották meg pápává. Túl későn került a pápai trónra ahhoz, hogy elejét vegye a reformációnak, és túl korán halt meg ahhoz, hogy igazán szembe tudjon vele szállni. Pápaságának két nagy célja volt: a reformáció visszaszorítása és a keresztény fejedelmek összefogása a török ellen. A nürnbergi birodalmi gyűlésre F. Chieregatit küldte nunciusnak. Elismerte a kúria hibáit, tárgyalást ajánlott és orvoslást ígért, de a wormsi ediktum végrehajtását nem tudta elérni.


Befejeződik a németek kitelepítése Magyarországról
(1948)


A szövetségesek a potsdami konferencián mondták ki, hogy az emberiség ellen elkövetett súlyos bűntettei miatt az egész német népnek bűnhődnie kell, és egyetértettek azzal, hogy azon országokban, ahol jelentősebb számú német nemzetiségű kisebbség él, ezekkel szemben diszkriminációs intézkedéseket fognak életbe léptetni. Csehszlovákiából 3 millió németet telepítettek ki, Lengyelországból 6,4 milliót, Magyarországból 185 600-at. Emellett Jugoszláviából elmenekült mintegy 147 500, Lengyelországból 2,7 millió német nemzetiségű lakos. A német kitelepítéseknek és általában a kitelepítéseknek Magyarországon is 1948-ban vetettek véget.

Katolikus Lexikon/Múlt-kor

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése