2014. július 9., szerda

Hamis a "nemzetvesztő" Trefort-idézet

Részletek a Történelem mindenkinek (töriblog.hu) "Hamis-e a "nemzetvesztő" Trefort-idézet?" c. írásából


A Trefort Ágostonnak tulajdonított idézet, amelyet a tudós társaság (MTA) – ekkor még csak - igazgatójaként "mondott" 1877-ben: „az ország érdekeit kell nézzem, és ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb finn-ugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát.”

A valóság

A szóban forgó Trefort-idézet "Hary Györgyné hamisítványa, amely a Valóság című folyóirat 1976. évi évfolyamának 10. számában jelent meg. (...) Amit aztán az emigráns „szakemberek” felkaptak és népszerűsítettek, majd tőlük jött vissza Magyarországra, mindnyájunk butítására és lett „tudományos igazsággá”.  (...) Csontos Péter turkológus vette a fáradságot és végignézte a Trefort-összest (beszédeket, írásokat) és nem találta ennek a nyomát sem. (...)

Az idézet, Kiszely István antropológus által végső forrásaként megjelölt MTA 1877. évi jegyzőkönyveiben [1)”kisülési jegyzőkönyvei 1877, 1878.” (2) „Nagygyűlési és elegyes jegyzőkönyvek 1877-1881, (3) „Magyar Akadémia Évkönyve XVI. 1877-82.”] sem szerepel."


Töriblog alapján PHS

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése