Miért kell egy katolikusnak a társadalomra is, nem csupán a vallásra gondot viselnie?
Írta: Plinio Corrêa de Oliveira
Az időleges társadalom szentségének és fényének elfogadása alapvető, hacsak nem akarjuk az istenszeretet erényét elvetni. Istent nem csupán a legmagasabb mennyekben lévő elvont lényként kell szeretnünk, hanem az őt itt a földön tükröző képmásokon keresztül is.
Isten megalapította a Katolikus Egyházat mint olyan eszközt az egyén számára, melynek intézménye, kormányzata és hierarchikus szerkezete segedelmével megismerhetjük és viszontszerethetjük Őt. Közelebbről a történetében megnyilvánuló életszentségnek, liturgiája fenségességének, tanítása tisztaságának megismerése és természetesen a megszentelő kegyelem által, melynek ő a szükséges csatornája.
Azonban Isten az embert közösségi lénynek is teremtette, hogy építsen egy rá következetesen reflektáló polgári berendezkedéssel bíró időleges társadalmat. Az ember arra is hivatott, hogy az időleges rendet a katolikus elveknek megfelelően rendezze, hogy az emberi élet minden aspektusát Isten megdicsőítse. Ez nem csupán esetleges lehetőség az emberek számára, hanem szükségszerűség, méghozzá parancsoló szükségszerűség.
Istent az élet minden aspektusában meg kell dicsőíteni.
Giusto dei Menabuoi, 14. század, Padua
Isten időleges és vallási szempontból történő megdicsőítése úgy viszonyul egymáshoz, mint két szem, melyet Isten adott nekünk, hogy lássunk. Az egyikkel a látóhatár mélységét, a másikkal szélességét pásztázhatjuk. A két szem adatainak összehangolása teljes képet ad nekünk a szemeink előtt megjelenő tárgyi valóságról. Hasonlóan kell a társadalom időleges és vallási látószögeit összehangolni lelkünkben, hogy teljes képünk legyen az egységes teremtett valóságról, helyesen szeressük azt, és így megadjuk az Istennek kijáró tiszteletadást.
Az Isten által alapított rend együttesében van egy közös szemlélet, egy átfogó látásmód, ami tulajdonképpen a teremtés egészben való látását jelenti. A szentség szélesebb értelemben vett felfogása a katolikus tanításhoz igazított világ egységes szemléletében gyökerezik. Ez a szentség szélesebb körű mint egy egyedi személy, család vagy kegyes papnevelde szentsége. Az Isten által teremtett egybefüggő rendet figyelembe véve kötelességünk az Ő legtökéletesebb képmásává válni lehetőségeinkhez képest.
Ez az együttes Isten szépségét oly módon tükrözi, amennyire emberi lehetőségeimhez képest a lehető legtökéletesebben válaszolok Istennek. Ez a legmagasabb fokú szentség, melyre az ember meghívott, hogy ismerje, szeresse és kövesse.
Meggyőződésem, hogy senki sem lehet közömbös ezen összhangzat iránt. Kifejezetten vagy bennfoglaltan minden embernek állást kell foglalnia a két nagy rendező valósággal, az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházzal mint természetfeletti társasággal, és a keresztény időleges renddel mint természetes társasággal szemben.
A Katolikus Egyház olyan mint a Hold, és a keresztény társadalmi rend mint annak udvara, mely körbe veszi azt. A legragyogóbb udvara az időleges társadalom. A fényesség a Hold tevékenységeként áll fenn, ahogy a katolikus állam az Egyház tevékenysége által létezik.
Senki sem lehet közömbös e valósággal szemben. A Katolikus Egyház időleges társadalomban való meghatározottságát érintő ténylegesen kifejezett vallásközömbösség az Egyház ellenségei által bedobott közhely. Nem véletlenül ítéltetett el oly szigorúan a vallási közömbösség.
Így senki sem lehet közömbös az Istenre való földi reflexió szempontjából.
Képzeljük csak el, két szomszédos lakásban teljesen különböző életvitelű család lakik. Az egyik egy hiteles katolikus család, melynek otthonát természetfeletti légkör lengi be, melynek tagjai harmóniában élnek. A másik család rossz életvitelű, melynek sok tagja alkoholista, mások drogoznak; a tisztátalan beszéd és paráznaság megszokott; rendszeresek a veszekedések és verekedések. Állíthatja bárki, hogy a két háztartás közötti különbség nem számít Isten dicsőítése szempontjából? Közömbös hogy az egyén az egyikben vagy a másikban él?
Az első háztartásban a család erényességén Isten arca megjelenik; a másik család az Istennel szembenállót fejezi ki. Senki sem lehet közömbös ezzel szemben. Ebben a konkrét helyzetben Isten képmását keresni mindenben azt jelenti, hogy szeretjük a hiteles katolikus család képét és elvetjük a rosszban megjelenő gonoszságát.
Isten igaz szeretete magába foglalja azt, hogy minden jót szeretünk, ami a földön fönnáll, és elvetünk minden rendellenességet és bűnt, amelyek Isten kiválóságát és tökéletességét káromolják.
Ezek azok az előfeltevések, melyekre szükségünk van ahhoz, hogy a szerves társadalom vizsgálatát megkezdjük.
Fordította: Szász Péter Domonkos
Forrás: Tradition in Action
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése